Két standdal vártuk az érdeklődőket a III. GreenTech Szakkiállításon

Közzétette: Zala-Müllex
Készült: 27 május 2022

Csütörtökön és pénteken már harmadik alkalommal szervezték meg a GreenTech Zalaegerszeg Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás és Konferenciát, melynek tavaly szeptemberhez hasonlóan ezúttal is a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya adott otthont. A kétnapos rendezvényen a Zala-Müllex Kft. egy bel- és egy kültéri standdal képviseltette magát.

Ezeknél az érdeklődők akár kézbe is vehettek különböző, már feldolgozott és újrahasznosított hulladékfajtákat, valamint hulladékgazdálkodással és környezetvédelemmel kapcsolatos kvízekkel, illetve keresztrejtvényekkel is vártuk őket, a kitöltők pedig ajándékokat vehettek át cégünk munkatársaitól.

A klímavédelem és a gazdasági versenyképesség témakörei köré épülő, az idei évben a járműgyártást, a járműipari innovációt, az okos várost, az okos közlekedést, az okos jövőt, a zöld építőipart és a vízgazdálkodást a középpontba helyező rendezvényen mintegy 70 kiállító, 300 szakmai szereplő és 300 diák vett részt, és sor került konferenciákra, pályaorientációs programokra, valamint vezetői fórumokra is.

További képekért kattintson a Zala-Müllex Facebook-oldalára!